Így buktathatod le, ha úgy érzed, megcsal a párod!

A hangja mindent elárul.

hirdetés

Ha úgy érezzük, hogy a kedvesünk nem hűséges hozzánk, érdemes a odafigyelni a beszédére. Egy új kutatás kiderítette, hogy egy személy hangja árulkodó lehet arról, hogy mennyire csalfa az illető.

 

A kísérlet

Az Albright Főiskola és a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói szerint az emberi hang sok mindent elárul a gazdájáról. Kitalálható belőle az illető etnikuma, személyisége, sőt még a testalkata is.

fulhallgatot hallgatA szakértők a kutatást 152 önkéntessel végezték, közülük 64-en voltak férfiak és 88-an nők, mindannyian heteroszexuálisak. Életkoruk 18 és 32 év között változott. Feladatuk rendkívül egyszerű volt: idegenek hangját kellett hallgatniuk, majd megmondani, hogy az illető hűséges-e a párjához vagy sem.

A felvételen szereplők nem árulhattak el az önkénteseknek semmit magukról, a hangfelvételen mindössze annyi szerepelt, hogy ahogyan egytől tízig számolnak.

A számoló embereknek saját bevallásuk szerint felük legalább egyszer megcsalta a párját, míg másik felük mindvégig hűséges maradt partneréhez.

1 és 10 közötti skálán kellett értékelniük a megszólaló hűségét Az 1 az abszolút hűtlent, a 10 a nagyon nagy valószínűséggel hűségest jelentette.

hutlenseg 1

hirdetés

 

Érdekes, hogy szinte minden esetben eltalálták

Az eredmények kiértékelése után egyértelműen látszott, hogy magasabb pontszámot kaptak azok a férfiak és nők, akik az életben valóban megcsalták a párjukat. 

Úgy tűnik tehát, hogy a hang valóban elárulja a hűtleneket. Az Evolutionary Psychology című szakfolyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője, Susan Hughes szerint egyelőre nem ismert, pontosan a hang mely tulajdonságai azok, amik lebuktatják a bűnösöket.

A hangmagasság mindenképpen szerepet játszik benne, de közel sem ad teljes képet.

– mondta a szakértő.

A kutatómunka további érdekességekre is rávilágított. Például a mélyebb hnagú nőket a férfi önkéntesek hűtlenebbnek osztályozták, az ugyanis sokkal „szexibbnek" és „csábítóbbnak" hallatszik.

Az extrovertáltakról sem sokkal kedvezőbb a kép, őket ugyanúgy nem tartják a hűség mintaszobrainak – az ilyen személyiségtípusú emberek rövidebb szünetekkel és változóbb hangmagassággal beszélnek, írták a kutatók a tanulmányban.

A szerzők most még több önkéntes bevonásával folytatni szeretnék a vizsgálatokat.

A kísérlet kiötlői azt tanácsolják, mielőtt randizni megyünk valakivel, mindenképpen beszéljünk a kiszemelttel telefonon, hangja ugyanis sok mindent elárulhat róla. 

hutlenseg 2

hirdetés

(Forrás: IFL ScienceDaily Mail, Origo)

oszd meg

Értékelés:
(1 szavazat)
Kövess minket a facebookon is!
aferfi.hu facebook
Megjelent: 3629 alkalommal

Szeretne hasonló cikkeket olvasni?

Értékelje a munkánkat és lájkoljon minket!