Az orális kényeztetés megcsalásnak számít?

Sok embert, főleg fiatalokat foglalkoztat ez a kérdés.

hirdetés

Az orális szex egyáltalán szexnek számít? És, ha nem számít annak, akkor megcsalás egyáltalán?

Minden azon múlik, hogy miként definiáljuk a szex fogalmát. Amennyiben a felfogásunk szerint mindenképpen egy közösüléssel járó folyamat, akkor a válasz - nem, ha viszont minden olyan tevékenység szex, amely a nemi szervek stimulálásával az orgazmust előidézi, akkor a válasz - igen.

A lelkiismeretünk, vagy a párunk megnyugtatására, főleg ha kapcsolatban élünk, és egy harmadik féllel csináltuk, akkor bizony nincs igazán esély, mert nehezen kimagyarázható a dolog.

bill clintonBill Clintonnak 12 éve kis híján az elnökségébe került a kaland a fiatal gyakornoknővel. Az elnök eskü alatt vallotta, hogy nem volt szexuális kapcsolata Monica Lewinskyval, de később beismerte, nem mondott igazat. A gyakornoknő azzal védekezett, „csak" orális szex volt közötte és az elnök között. A „csak" pedig bejött, hiszen Bill Clinton a botrány ellenére népszerű elnökként hagyta el a Fehér Házat. Tehát, ha az ő esetüket vesszük precedensnek, akkor bizony ez még nem igazi megcsalás a népítélet szerint.

Majka erre a kérdésre elég egyértelmű választ adott még 2010-ben: – A cigi az még jöhet. A cigi, vagyis az orális szex, amely ezek szerint Majka értékrendjében még nem számít megcsalásnak. Azóta családapaként valószínűleg már teljesen más a véleménye a dologról.

Az orális szex a fiatalok körében különösen kedvelt, hiszen ezzel még nem veszíti el a lány a szüzességét, nem esik teherbe, sőt még az óvszer, vagy a fogamzásgátló dobozát sem kell rejtegetnie a szülők elől.

 

kep1

 

Azt azonban kevesen tudják, hogy bár teherbe esni így nem lehet, és a HIV fertőzés esélye is nagyon alacsony, egyéb nemi betegségeket viszont könnyedén el lehet kapni. Ez utóbbiak között van például a herpesz, gonorrhea, chlamydia is. Úgyhogy bár a terhesség ki van lőve, sok egyéb nem kívánt vendég azért még bekopogtathat!

A legtöbb ember szerint már a csók is megcsalásnak számít. Az igazság az, hogy aki téged szeret, az nem fog mással csókolózni sem.

Értékelés:
(1 szavazat)
Kövess minket a facebookon is!
aferfi.hu facebook
Megjelent: 6499 alkalommal

Szeretne hasonló cikkeket olvasni?

Értékelje a munkánkat és lájkoljon minket!