Azonnal szokj le a cigiről!

A legjobb, ha azonnal abbahagyod!

hirdetés

Dobd a kukába az összes cigit! Egy új kutatás szerint a legjobb megoldás, ha nem fokozatosan szoksz le, hanem hirtelen.

A tanulmányban részt vevő dohányosok, akik egyből letették a cigit, 42%-kal nagyobb eséllyel szoktak le, mint azok a társaik, akiknek két hetük volt felkészülni a leszokásra. (És 25%-kal nőtt az esélyük arra, hogy az első egy hónapot is kibírják anélkül, hogy rágyújtatnának).

Miért lehet ez? A fokozatos leszokás erősíti a dohányzás utáni vágyat akár csak az azonnal abbahagyása, így kisebb az esély, hogy aki egyre kevesebbet szív, az tényleg leteszi a cigit, hiszen már az is megerőltető, hogy csökkentse a napi adagját. Az azonnal megvonás esetében azonban már nem viszel be több nikotint ami kb. egy hónap elteltével már nincs jelen a szervezetedben, még a fokozatosan letevők, ha alacsonyabb szinten is, de még mindig jelen van és egy napot sem mellőzték.

leszokasacigirol

A megvonás viszont mindkét esetben nehéz, ezért megoldás lehet, ha nem egyedül vágsz bele. Nyugodtan kérd szakemberek segítségét, akik átlendíthetnek a nehezebb időszakokon.

És mi is motiválni szeretnénk egy kicsit: a leszokás nehéz, de hasznos. Egy év múlva már felére csökken az esélyed a szívbetegségek kialakulására, 10 év múlva pedig ugyanennyivel lesz kisebb esélyed arra, hogy tüdőrákos legyél.

Saját tapasztalatból mondom, hogy több tíz év dohányzás után is abba lehet hagyni, akár azonnal is. Nem árt egy kis - ezzel összekötött - életmódváltás is. Ez a harc nem függ mástól, csak tőled. Ez a pénztől, munkahelytől, párkapcsolattól teljesen független. Ha meg van az elhatározás, ez nem egy kérdés, hogy: - sikerül-e?  Akkor ez lesz a válasz arra, hogy milyen ember is vagy valójában. A harcos, az erős, legyőzi az akadályokat.

Ez a Te harcod is! Ez csak rajtad múlik!

hirdetés

Forrás: MH; leszokaspont.hu; leteszemacigit.hu

oszd meg

Értékelés:
(1 szavazat)
Kövess minket a facebookon is!
aferfi.hu facebook
Megjelent: 8492 alkalommal

Szeretne hasonló cikkeket olvasni?

Értékelje a munkánkat és lájkoljon minket!