A szenvedély mindent felülír

Elnyomja a vágy az undort!

A szexuális vágy olyan dolgokat is segít elfogadtatni az emberekkel, amiktől amúgy undorodnának. A tanulmányt készítő Charmaine Borg, a hollandiai Groningen Egyetem végzős hallgatója igen szűk körben végezte a vizsgálatát, mely során nőket kérdezett ki arról, miként viszonyulnak amúgy gusztustalannak tartott dolgokhoz, ha szexuálisan éppen túlfűtött állapotban vannak. Amint azt Borg kifejtette, a szex számos olyan dologgal jár – például a nyál, a sperma vagy az izzadság -, amellyel normál esetben nem szívesen érintkezik az ember, a legtöbb embert mindez mégsem riasztja el attól, hogy párjával szexuális kapcsolatba lépjen.

szexualis vagy 01Sigmund Freud is megállapította már, hogy az a férfi, aki szenvedélyesen megcsókol egy szép lányt, nem biztos, hogy szívesen használná a fogkeféjét is.

A PLoS One című online lap szeptemberi számából kiderül, hogy a vizsgálat során a kutatók a kiválasztott 90 nőt három csoportra osztották. Az egyiknek egy nőknek szóló erotikus jelenetet vetítettek le, a másiknak valamilyen vad kültéri sportot, a harmadiknak pedig egy sima vonatutat. Ezután a nőknek olyan feladatokat kellett teljesíteniük, melyek alapesetben mindannyiuk számára visszataszítónak tűnhetnek, például inni egy pohárból, melyben egy valódinak látszó bogár volt, egy látszólag használt törlőkendőbe törölni a kezüket, egy féreg mellett található süteményből enni, illetve belenyúlni egy használt kotonnal teli szemetesbe.

szexualis vagy 05

A kísérlet kimutatta, hogy azok a nők, akiknek előzetesen felébresztették szexuális vágyát, jóval könnyebben megcsinálták a feladatokat, és jóval bevállalósabbnak bizonyultak a többieknél. A fenti kutatás ellenére Clark McCauley, a Bryn Mawr College professzora úgy véli, valójában nem a szexuális vágy csökkenti az undort, hanem a szexuális partner jelenléte. Ha olyannal vagyunk együtt, akit szeretünk, nem riasztanak el tőle azok a dolgok sem, amiket a sima hétköznapokon gusztustalannak vélnénk.

szexualis vagy 02

Forrás:newsee.hu

oszd meg

Értékelés:
(2 szavazat)
Kövess minket a facebookon is!
aferfi.hu facebook
Megjelent: 21442 alkalommal

Szeretne hasonló cikkeket olvasni?

Értékelje a munkánkat és lájkoljon minket!