Soha ne hagyd ki a reggelit!

Négy ok, amiért nem szabad kihagyni.

hirdetés

Pár éve készült kutatás szerint igen nagy arányban hagyják ki az emberek a nap első étkezését, azóta újabb tudományos bizonyítékok láttak napvilágot, mik lehetnek ennek a következményei.

Cukorbetegség

A reggeli kihagyása növelheti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát az American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóirat szeptemberi számában megjelent kutatás szerint. Sőt: kiderült, hogy a heti 0-6 alkalommal reggelizőknél nagyobb a 2-es típusú diabétesz veszélye, mint a mindennap reggelizőknél. Kiemelten fontos tehát, hogy az étkezés a napi rutin része legyen.

hirdetés

Szívbetegség

A rendszeres reggelizés alacsonyabb szívbetegség-kockázattal járt a 45 és 82 év közötti férfiak körében a Circulation című szaklap júliusi számában megjelent tanulmány alapján. Az értekezés szerint a reggeli kihagyása összefügg a magas vérnyomással, az inzulin-rezisztenciával és az emelkedett vércukorszinttel.

reggeli2

Memória

Az Amerikai Dietetikusok Társaságának szakfolyóirata még 2005-ben mutatott rá, hogy 47 darab, reggelizési szokásokat mérlegelő tanulmány eredményeinek újraelemzése alapján a nap első érkezése egyértelműen összefügg a jobb memóriával és a kedvezőbb vizsgaeredményekkel. A következtetés: reggelizni szó szerint okos döntés!

hirdetés

Fogyás

Azok a fogyókúrázók, akiknek a reggeli volt a legkiadósabb étkezésük, átlagosan 8 kilogrammot adtak le három hónap alatt. A kutatás többi résztvevője ugyanannyi kalóriát vett magához naponta, ám azok többségét az ebéd alkalmával. Az Obesity szaklap júliusi számában közzétett eredmények alapján utóbbiak összesen csak 3,3 kilogrammot fogytak.

reggeli3

hirdetés

Értékelés:
(0 szavazat)
Kövess minket a facebookon is!
aferfi.hu facebook
Megjelent: 2577 alkalommal

Szeretne hasonló cikkeket olvasni?

Értékelje a munkánkat és lájkoljon minket!